A vízesésre épült város

Bosznia Hercegovinában egy gyönyörű kis város található a Plitva-tó és az Orbász folyó találkozásánál. A város nevét a tojás alakú hegyről kapta, melyen fekszik, ugyanis szlávul a Jajce szó tojást jelent. Jajce városa hegyek által övezett területen fekszik, és központjában egy 17 méterre alázúduló vízesés emeli megjelenését a középkori vár mellett. A középkori Bosnyák Királyság utolsó fővárosa és királyi székhelye volt ez a település. A vízesés Csontváry Kosztka Tivadar festőnket is megihlette. A Plitva folyó partjára épített vízimalmok a mai napig megtekinthetőek.

A várat 1391-ben kezdték építeni, erőd feladatokat szolgált. Magyar vonatkozását egy tábla is szemlélteti, hirdetve hogy a várat Mátyás király a törököktől foglalta vissza 1463-ban, és ezt követően megalapította a jajcei bánságot, mely 1464-től 1527-es elestéig Magyarország része volt Jajcai bánság néven. A “Sarac ház” volt az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyi központja, de a későbbiek során Jugoszlávia idejében is ezt a szerepet töltötte be.

1527-től 1878-ig az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott, majd 1878 és 1918 között az Osztrák-Magyar Monarchia része lett. Ekkor következett Jugoszlávia, és a boszniai háború során 1992-ben a szerb csapatok elfoglalták és 1995-ben sikerült a boszniai horvát csapatoknak visszafoglalnia, így lett a Bosznia-Hercegovinai Föderációnak része, mely jelenleg is fennáll.

Érdemes a katakombák felfedezésére indulni. Itt találhatjuk a tömör sziklába vájt föld alatti templomot és a kriptát, melyet a boszniai herceg Hrvoje Vukcic – Hrvatinić épített a XV. században. A ma már műemléknek számító katakomba volt a hercegi család utolsó lakhelye. A jajcei templom a török időkben mecsetté alakult. A városban található Szent Lukács tornya, mely az egyetlen középkorból fennmaradt torony a Balkán félsziget kontinentális területén.

jajce
jajce3
jajce2
jajce4

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár