Walt Disney világa

A Walt Disney World élményparkot 1971-ben nyitották meg, 16 évvel az első, kaliforniai Disneyland-et követően. Megépítését maga Walt Disney kezdeményezte, de sajnos a megnyitót már nem élte meg. 1966 decemberében összeomlott a keringése tüdőrák következtében. Testvére és üzlettársa Roy O. Disney így elhalasztotta nyugdíjazását és ő felügyelte az építkezést. Így jött létre Florida államban, az USA-ban található a rajzfilmstúdió nevét viselő élményközpont, Orlandó közelében. A Walt Disney World elnevezést pedig testvére emlékére adta Roy O. Disney. A park közelébe hotelt és golfpályát is építettek. Roy O. Disney végül kevesebb, mint 3 hónappal a megnyitót követően halt meg 78 éves korában.

A park fennállása óta folyamatosan bővül, mára egy szinte bejárhatatlan méretű élménypark-rendszer lett. A rajzfilmből jól ismert Csipkerózsika kastélyát, a jövő városát, a vadnyugatot, emellett pedig a világhírű Cirque du Soleil saját teátrumát is felvonultató szórakoztató központot kiemelt látványosságként jellemezhetjük, melyet évente közel 16 millió ember látogat meg.

Itt található az Epcot Center a második tematikus park, mely jellegzetes épületekkel szemlélteti 11 nemzet kulturális sokszínűségét. 1982-ben nyitották meg ezt a részleget. Az 1989-ben megnyitott  Disney-MGM Stúdió nevű részleget a show business inspirálta. A negyedik tematikus park a Disney Állat királyság, melyet 1998-ban nyitottak meg.

disney-1
disney3
epcot-2

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár