Casablanca

Casablanca városa Marokkó gazdasági szempontból tekinthető fővárosnak, miközben a politikai főváros Rabat és Marakesh a turisztikai központ. Casablanca volt a világ első városa, ahol a tervezéskor figyelembe vették a város levegőből látható városképét.

Az Atlanti-óceán partján fekszik Casablanca, mely az ország legfontosabb kikötője és haditengerészeti központa is egyben. Területe 324 km², lakossága meghaladja a 3 millió főt. Kezdetben berberek alapították a várost, de az arab hódítások idején az uralmat átvették tőlük. Később a portugálok bevették és erődöt is építettek itt, és a spanyolok is meghódították ezt a területet. 1755-ben egy komoly földrengés elpusztította a várost, ekkor a portugálok gyakorlatilag eltűntek innen.

A várost ujjá építette Mohammed ben Abdallah szultán az 1700-as évek végén, melynek spanyol neve Casa Blanca, vagyis fehér ház, ami az épületek színére utal. A virágzó brit textilipar egyik fő gyapjúellátója lett és fellendültek a tengeri szállítások, ezért a vidék lakossága jelentősen megnőtt. 1910-től francia gyarmatosítás indult meg, és az 1942-ben készült híres film, a Casablanca ebben az állapotában, az európai nagyhatalmak vetélkedésének időszakában mutatta be a várost.

Casablanca Marokkó pénzügyi és gazdasági központja. A városban jelentős a foszfát termelés, halászat, halfeldolgozás, bútorgyártás, üveggyártás, textilipar. Az ipari cégek 80 százaléka itt található és a marokkói tengeri közlekedés 60 százaléka is ehhez a városhoz kötődik. Ennek következménye, hogy hatalmas beruházások zajlanak itt, óriási szállodák épülnek, de jelenleg még nincs sok külföldi turista, az idegenek inkább üzletemberek. A marokkói konyha ínycsiklandozó és Casablancában sok a remek vendéglő, az árak nem magasak.

Casablanca északi részén található régi városrész az Old Medina, mely fallal van körbevéve. Hasonló a Fes és Marakesh városokban lévőkhöz. Casablanca tengerpartjánál található a Corniche sétány a társasági és éjszakai élet központja. A tengerparti sétány a Hassan II. Mecsettől indul és a tengerpart vonalát követi. Itt található Rick kávéháza is, melyet a Casablanca című filmből ismerhetünk. Az 1919-ben épült El Hank világítótorony feladata a Casablanca partjainál hajózók védelme, melynek fényét a parttól 30 mérföldről is lehet látni.

A marokkói II. Hassan-mecset 13 évig tartó és hozzávetőleg 700 millió dollárt felemésztő építkezés eredménye ez a mohamedán templom, melyet Michel Pinseau francia építész tervezett. A mecsetben egyszerre 105 000 hívő fér el, 25 000 a mecset falain belül, 80 000 hívő a mecset körül. A mecsetet közvetlenül a tengerpartra, részben a víz fölé építették. Casablanca, így Marokkó a világ második legnagyobb mecsetével büszkélkedhet, melynek minarete 210 méter magas. Nem csak muszlimok mehetnek be, de csak imaidőn kívül látogatható és belépődíjat kell fizetni. A fö csarnok mennyezetén faragott cédrusfát láthatunk, melyet elektromos vezérléssel szét lehet nyitni és kitolható, így a hívek a szabad ég alatt imádkozhatnak kellemes idő esetén. A nagycsarnok végében álló 34 tonnás ajtó titánium és bronz ötvözete, melyet csak a király látogatásakor nyitnak motorok.

Casablanca mediterrán éghajlattal rendelkezik, melyet az Atlanti-Óceán hideg áramlatai erősen befolyásolnak, ezért az éves hőmérséklet ingadozás alacsony. Casablancában május és szeptember között száraz az idő.

hassan-2-1
hassan-2-1
casa1

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár