Egy csodaszép skót filmsztár

Ha Észak-Skóciában járunk, a jég szabdalta tavak, a kopár hegyek között, a borongós, esős időben, egy icipici várat csodálhatunk meg Eilean Donan szigetén a Loch Duich tóban, melyhez egy kőhíd ível át. Ez a vár a filmrendezők nagy kedvence, a hegylakó otthona, James Bond tanyája – a kastély Dornie település közelében a skót MacRae klán székhelye.

A név jelentése szó szerint „Donan szigete”, és egy 6. századi kelta származású remetéről, Szent Donanról kapta a nevét. Ma Skócia egyik leghíresebb és legtöbbet fotózott kastélya. Fort William és Inverness között bújik meg az A 87-es autóút mellett. Ott ahol a gyönyörű környezet lenyűgöző képet slkot: az aprócska sziget három tengeröböl találkozásánál emelkedik ki a vízből, háta mögött pedig az Isle of Kye fenséges hegyvonulatai tornyosulnak.

Egy kis történelem: 1220-ban II. Sándor skót király építette a viking támadások ellen, és azt mesélik, hogy I. Róbert skót király (Robert the Bruce) mentsvára volt, mikor az angolok elől menekült.

Sok feljegyzés maradt fenn a 13. század közepétől a várról, évszázadokig őrizte Kintail vidékét a vikingek ellen, akik elfoglalták és vezették Skócia északi területeit és a nyugati szigeteket egészen 800-tól 1266-ig. Eilean Donan a tökéletes védvonal volt. Igaz, hogy legalább négyszer átépítették a történelem alakulása alatt, de 1719-ig büszkén végezte a dolgát, mint védvár.

A legnagyobb kiterjedésű, nagy valószínűséggel a középkorban volt, amikor tornyokat kapott és egy olyan falrendszert, ami szinte az egész szigetet elfoglalta. A 14. század vége felé majdnem a felére csökkent a mérete.

A jakobiták felkelése idején azonban szinte teljesen lerombolódott a vár, és 200 éven keresztül nem nyúlt hozzá senki, sebzetten és elhagyatottan romokban állt. Egészen addig, míg John MacRae-Gilstrap alezredes meg nem vette a szigetet 1911-ben és el nem indította a kastély újjáépítését. Csak 1912-ben kezdték el felújítani, ami egészen 1932-ig tartott, ezalatt gyakorlatilag újra felépítették. Ma a várban múzeum található, ahol megtekinthető a vár egykori konyhája jellegzetes hangokkal, ami olyan érzés, mintha éppen a főúrnak készítenének vacsorát. A tulajdonjog megvétele óta 4 generációja nőtt itt fel a MacRae családnak, akik a mai napig várkapitányi posztot viselnek. Nekik köszönhetően a vár nem csak kívülről de belülről is csodaszép. Chippendale és Sheraton bútorok, korhű címerek, festmények és faliszőnyegek.

Érdekesség: bár Connor MacLeod, a Hegylakó filmsorozat főszereplője kitalált személy, a MacLeod Klán ma Skócia egyik legrégebbi és legnagyobb klánja. Területük pedig az Isle of Skye, mely a Hebridák szigetcsoport egyik szigete, a Belső-Hebridák legnagyobb, egyúttal legészakibb tagja Skócia északnyugati partjainál, pontosan Donan szigete mögött.

eilean-1
castle3
eilean-4
eliean-5
castle-2

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár