New York, a city

New York az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb városa. A világ kiemelkedő üzleti, kereskedelmi, egészségügyi, oktatási, kutatási és fejlesztési, technológiai, média-, művészeti és szórakoztatóipari központja, mely világviszonylatban is a legnépesebbek közé tartozik. Londont és Tokiót megelőzve a világgazdaság legmeghatározóbb centruma, tőzsdéje a világ legnagyobbika. Itt található az ENSZ, és a világ legjelentősebb transznacionális vállalatainak és legnagyobb bankjainak a székhelye is. A világ egyik leglátogatottabb városa. Nemcsak a divat-, és a zeneipar központja, de a John F. Kennedy nemzetközi repülőtér a legforgalmasabb a világon.

Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti-óceán nyugati partján, a Hudson folyó torkolatában; szárazföldi területe közel 800 km². A Nagy Alma elnevezés mellett szoktak rá úgy is utalni, hogy A város, amely soha nem alszik.

Öt nagy kerületre osztható, amelyek a következők: Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens és Staten Island, melyek egyben New York állam megyéi is. A város elődjét 1624-ben alapították holland telepesek Új-Amszterdam néven, majd 1664-ben angol fennhatóság alá került. Később kapta a New York nevet az angliai Jakab (James) tiszteletére, aki York hercege volt. A New York-iak a várost gyakran „az öt kerület”-ként emlegetik, mivel a „város” szót Manhattanre használják; a többi városrész összefoglaló neve „a külső kerületek”. Ugyanakkor a New York City kifejezés az egész várost jelenti.

Manhattan-ben található a Central Park, és a város felhőkarcolóinak túlnyomó többsége. A kerület a város pénzügyi, és több országos szervezet központja is, emellett számos egyetem és kulturális központnak is otthont ad, Harlem szintén ezen városrészhez tartozik.

Összesen több mint 113 km² városi park kap helyet New Yorkban, és avárosi park alapítvány több mint 1200 ingyenes programot kínál a látogatónak egy évben, beleértve a Central Park megrendezett nyári fesztivált, és a Charlie Parker Jazz fesztivált is.

A Central Park (3,57 km²) a leglátogatottabb park az Egyesült Államokban, ahol számos, kisebb-nagyobb tó, jégkorongpálya, állatkert és üvegház is található. A Prospect Park Brooklynban található, számos tava és kiterjedt erdősége igen látványos.

New York számos körzete a turisták kedvence, a Szabadság-szobor szimbolikus jelenléte káprázatos. A Times Squere-t gyakran emlegetik a Világ kereszteződéseként is, ami találó név, hiszen ez az egyik legforgalmasabb a világon.

A Wall Street nem csak a film alapján híresült el, a legfontosabb pénzügyi központ a világon, sőt a New York Stock Exchange tőzsde is itt található. Manhattan városképét általában számos felhőkarcolójával azonosíthatjuk, ez a város ad helyet a világ néhány legmagasabb épületének, közöttük az Empire State Building, a Chrysler Building, az 570-es torony, de itt volt a lerombolt World Trade Center is. New Yorkban 5937 toronyházat, és 859 felhőkarcolót tartanak számon, melyek közül 50 magasabb 200 méternél. Ezzel minden amerikai nagyvárost maga mögé utasított, és világviszonylatban is csak Hongkong előzi meg. A város emellett számos építészeti csodának is helyszínéül szolgál, melyek a legkülönfélébb stílusban épültek az idők folyamán.

Érdekesség: A város számos épületének megkülönböztető jegye a tetőre szerelt víztornyok. Az 1800-as években, a város életében szükségessé vált a telepítésük, ugyanis a New York-i alapkőzet miatt nem alakul ki a vízvezetékekben nyomás a 6. emelet felett. Ráadásul a víztornyok az alsó szinteket megóvják a túl nagy nyomás kialakulásától, ami a vízvezetékek töréséhez vezetne.

new4
new6
new-york-5
new-york-3
new-york-1
new5

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár