Bréma, a muzsikusok otthona

Bréma, vagyis Bremen német nagyváros Németország északnyugati részén, az Északi-tenger partjához közel helyezkedik el, ezért nem csak meghatározó kulturális és tudományos központ, de fontos tengeri kereskedelmi központ is. A Weser folyam mindkét partján néhány kilométer szélességben 25 kilométer hosszan terül el. A város kedvező fekvésének köszönhetően kezdetektől fogva tengeri és folyami kereskedők telephelyéül szolgált.

1953-ban a városháza mellett felállították a brémai muzsikusok szobrát, mely azóta a város egyik jelképe lett. 2004-ben a brémai városházát az UNESCO a világörökség részének ismerte el. A II: világháborúban a város sok kárt szenvedett, a településmagot keletről övező negyedekben állnak a várost korábban leginkább jellemző ún. polgárházak, amelyeket századfordulón a középpolgári családok építettek. Közös jellemzőjük a szűk utcafront, az első emelet erkélyei, és a tető vonalából előugró ablakok. A polgárházak majd mindegyike előtt apró, de ápolt kert található és lépcső vezet a bejárati ajtóig. Ez az épülettípus a Benelux államok és Nagy-Britannia jellemzője, ezen kívül csak Brémában lelhetőek fel, így német nyelvterületen „brémai ház” néven ismerik.

A város régi piacterén áll a régi városháza, mely a reneszánsz építészet kiváló példája. Az épület ma a városállam elnöki tisztét ellátó polgármester hivatalául szolgál. Az épületet 1405 és 1409 között emelték, jellegzetes piactérre néző boltívsor szegélyezi. A későbbiekben az épület neoreneszánsz stíluselemekkel is gazdagították. Az épületnek karakteres jelleget szolgáltatnak a vörös és fekete téglákból kirakott falminták. Homlokzatát a reneszánsz által nagyra becsült antik filozófusok és természettudósok szobrai, illetve a város jelképéül választott kulcsos címer díszíti. 1918-ban a városháza erkélyéről kiáltották ki a Brémai Tanácsköztársaságot.

A Kádárok utcája (Böttcherstraße) a város leglátogatottabb idegenforgalmi látványosságainak egyike. Bár magántulajdon, mégis szabadon látogatható. A sikátorban éttermek, galériák, kikötővállalatok reprezentatív vendégszobái foglalnak helyet. Falait szobrok, akváriumok, domborművek és a középkort idéző cégérek díszítik. A legfőbb látványosság az óránként megszólaló harangjáték.

A piactér keleti sarkában áll a Szent Péter dóm, mely Bréma főtemploma. A brémai dómot Willehad püspök kezdte építtetni 789-ben pontosan a maival megegyező helyen. A mai templom alapjait 1035-ben kezdték építeni. A mai állapot több jelentős átépítés eredménye. A főhajó mellé két mellékhajót húztak fel, melyeket a későbbiekben többször lebontottak és megnagyobbítottak. Így alakult ki a katedrális ma ismert, tengelyére aszimmetrikus belső tere.

Bréma középkori vásárain elterjedt pénzkereseti forma volt a zenélés. A zenésznek készülő állatokról szóló középkori mesét a Grimm testvérek dolgozták fel. A Brémai Muzsikusok meséje nyomán világhírre szert tevő Bréma 1951-ben egy szoborral emlékezett meg a mese szereplőiről, mely a városba érkező turisták számára szinte kötelező látogatást jelent.

Az UNESCO világörökség listáján szerepel a brémai Roland-szobor. Roland lovag Nagy Károly katonája volt, aki a Pireneusokban vívott harcokban esett el hősként. A brémai városi polgárság 1366-ban faszobrot állított a hős emlékének, végül 1404-ben felállították a ma is látható 5,5 méter magas kőszobrot.

A város gyarmatosító múltjára emlékeztet a Bürgerpark bejáratát őrző óriási Kőelefánt. A 10 méter magas, vörös téglákból kirakott elefántot 1932-ben állíttatta Fritz Behn professzor. Az elefánt belsejében egy jelképes kripta található az i. világháború afrikai frontjain elesett 1490 német katona nevével.

1035 óta minden évben megrendezik a Freimarktot, ez a vásár mára az északi német országrész legnagyobb szabadtéri eseményévé vált. A környékbeli parasztok és kézművesek Brémába mentek, hogy ott áruikat értékesítsék. A piacot 1934-ig a városházával szomszédos nagy téren tartották, ma már a hatalmasra növekedett esemény helyszíne a pályaudvar mögötti Bürgerweide tér lett és minden év októberének második felében zajlik, 17 napon keresztül tart. A Bürgerweide-n óriáskerekek, hullámvasutak, sörsátrak, mutatványos bódék épülnek, melyekben hajnalig zajlik a mulatozás.

brema1
brema2
brema4
brema3

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár