Tenerife, az örök tavasz szigete

A Kanári-szigetek legnagyobb szigete Tenerife, melyet északon az Anaga-hegység, nyugaton pedig a Teno-hegység tesz izgalmassá és a középpontban a 3718 méter magas Teide tűzhányó vulkáni kúpja emelkedik a magasba. Utoljára 1909-ben tört ki, de a kénes szagok ma is vulkáni működésre utalnak. A sziget népszerű turista célpont, különös sajátosságokat hordoz, melyre szívesen látogatnak el. A vulkáni sziget sötét talaja mellett homokos strandok jellemzőek, melyekhez a homokot Nyugat-Afrikából hozzák rendszeresen, ugyanis a hullámverés elhordja a strandokról a talajt.

Az első spanyol Alonso Fernández de Lugo volt, aki a szigetre érkezett és királya nevében hivatalosan birtokba vette Tenerifét – a szigeten élő őslakos guancsok azonban legyőzték őt és csapatát. Ezt követően az érkező spanyol invázió nagyobb támadóerővel visszatérve gyakorlatilag elpusztította a guancs kultúrát, és Santa Cruz, a főváros elődje 1496-ban megalapításra került. Ma a sziget összlakossága 900 ezer körül van és évente kb. 5 millió turistát fogad. Számos fantasztikus látnivalót, kirándulási célpontot, izgalmas programlehetőséget rejt a sziget az ide érkezőknek. Tenerife kristálytiszta vizű, homokos strandok mellett fantasztikus túrákra csábít, és a sziget közismert búvárkodási célpont is, emellett számos lenyűgöző, egyedülálló természeti képződmény található.

Tenerife egy szélességi fokon fekszik a Szaharával, ami azt eredményezi, hogy télen is az átlag hőmérséklet 21-22 fok, emellett a Kanári-szigetek ezen szigete sokkal zöldebb, mint kopár társai. Azonban Teide vulkánján lehet havazás is, miközben a tengerparton napoznak a turisták.

Costa Adeje délnyugati nyaralóhely, Las Americas és Los Cristianos mellett, azokkal teljesen egybeépülve. Igazi turistavárosok: apartmanházakkal, szállodákkal, kávézókkal és éttermekkel és drága üzletekkel. Számos, jól felszerelt, családoknak ideális homokos strand található Costa Adején, és található a fantasztikus Siam Park nevű aquapark (melyről korábban már itt írtunk).

A sziget északi részén, Santa Cruz de Tenerifétől 52 km-re található Garachico az egyik legnépszerűbb kirándulási célpont a szigeten. Szép, békés, hangulatos hely, hamisíthatatlan spanyol hangulattal, de egy 1706-os vulkánkitörés elpusztította a falut, és természetes sziklamedencéket hozott létre, majd a vulkanikus sziklák feltöltődtek tengervízzel. Ezekben a medencékben úszkálni különleges élmény

Tenerife nyugati részén található Los Gigantes, egy kis üdülőfalu az öblöt körülölelő varázslatos, 5-800 méter magas sziklákkal, ahol bálnák, és delfinek is nagy számban úszkálnak.

Az északnyugati Icod de los Vinos falu a kiváló borokról, a 18 méter magas, fokozottan védett sárkányfáról, és a 15. században épült San Marcos templomról híres. A Drago Milenario nevű sárkányfa miatt sokan látogatnak ide, mely a Föld legöregebb sárkányfája lehet.

San Cristóbal de la Laguna  1999 óta a Világörökség része. Tenerife második legnépesebb városa, annak régi fővárosa, hangulatos kis utcákkal, ahol egymást érik a szobrok, a paloták, és a 17.-18. századi házak. 1723-ban La Laguna elvesztette a fővárosi rangot, azóta Santa Cruz számít Tenerife fővárosának. Santa Cruz de Tenerife nevezetességei, például a barokk Iglesia de San Fransisco templom, a 2004-2006 között épült, 102 méter magas Torres de Santa Cruz ikertornyok és a modern, expresszionista stílusú Auditorio de Tenerife koncertterem. A város érdekes múzeuma a Museo de la Naturaleza yel Hombre, múmiákkal, történelmi emlékekkel.

Februárban érdemes ellátogatni a látványos Santa Cruz de Tenerife karneválra, mely a riói karnevál után a világ második legnépszerűbb karneválja. Egy 80 perces hajóúttal eljuthatunk a különleges Gran Canaria szigetre is. A legtöbb turista a sziget délnyugati részére látogat, a Playa de Las Americas, Los Cristianos és Costa Adeje üdülőhelyekre. Tenerifére Budapestről a Wizz Air közlekedtet fapados repülőjáratot. Ezek oda és vissza is hétfőnként és péntekenként közlekednek.

tenerife3
tenerife-6
tenerife1
tenerife-5
tenerife-4
tenerife2

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár