A Fogarasi-havasok

A Déli-Kárpátok hegyláncolatának tagja a Fogarasi-havasok, mely Románia legnagyobb hegyvonulata, nyugatról kelet felé terül el a fő gerincvonala. A Vöröstoronyi-szoros választja el a Szebeni-hegységtől, és hirtelen emelkedőre váltva indul a 2000 métert is meghaladva, a 70 km hosszúságot is eléri, mely mintegy 40 km szélességgel párosulva számos 2400-2500 méter feletti csúcsot foglal magába. Ezeket a csúcsokat összekötő nyergek fűrészfogszerű láncolatban követik egymást: keleten elhelyezkedő Lutele-csúcs (2176 m) és a nyugati Moasa-csúcs (2034 m) között, légvonalban számolt szinte 50 km hosszúságban. Az erdélyi alpoknak is nevezett hegység névadó városa, Fogaras a hegységtől északra helyezkedik el. Keleten a Királykő-hegység határolja és a Barca-patak völgye.

A Fogarasi-havasok csoportja csaknem közvetlenül a síkságból emelkedik ki, csodálatos képet mutat, mely csak a magas-Tátra panorámájával hasonlítható össze. 1800 m-ig nyúlik fel rajta a fenyves erdő, azon túl szürkésfehéres sziklaormok és csúcsok következnek, melyeket az év nagy részében hó borít. A mellékágak alját lomberdők takarják, tipikus példája annak, ahogy füldrajzból tanultuk a növények magasssági elrendezkedését. Völgyei tele vannak természeti szépségekkel, a Dimbovica a fővölgy, mely a hegység vizeinek nagyrészét magába gyűjti.

A főgerincből úgy északi-, mint déli irányba számos mellékgerinc ágazik le. Az északiak többnyire párhúzamosak és viszonylag rövidek, nem haladván meg a 10 km-es hosszúságot. A központi részen, a Szombatfalvi-völgy és a Serbota-völgye között elhelyezkedő 12 mellékgerinc többsége nagyon keskeny és erősen tagolt a magasabb részeken, így csak hegymászók számára járhatóak, a megfelelő felszerelés használata mellett. Ezek közül a legfontosabbak a Muchia Dragusului, Muchia Zanoaga, Muchia Vistea Mare, Muchia Girdomanu, Buteanu-gerinc, valamint a Romániai sziklamászók téli próbakövének tartott Kis-Árpás gerinc. Románia 14 darab 2500 m-es vagy ezt meghaladó csúcsa közül nyolc a Fogarasi-havasokban található.

Legismertebb kirándulóhelyek a Fogarasi-havasokban:

  • A havasok északi lejtőjén található a Szombatfalvi-völgy zöld rétekkel, fenyvesekkel csobogó vizű patakokkal, a kényelmet turistaház és étterem szolgálja.
  • A Bilea-vízesés a  Bilea-tó katlanából zúdul alá, alsó végénél turistaszálló áll, ahonnan drótkötélpálya visz fel a 2034 magasságban fekvő Bilea-tóhoz, de felvezet ide a Transzfogarasi út is, mely csodálatos panorámán vezet keresztül.
  • A havasok északi lábánál található Poiana Neamtului a Riul Máre völgyében, turistaházzal és nagyszerű kilátással a havasok fő gerincére és a Feleki-tó völgyére.

Fogarasi-havasok

fagaras-1
fagaras-5
fagaras-3
fagaras-4
fagaras-2

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár