Jaipur, a rózsazsín város

Jaipur (ejtsd: Dzsaipur) város India Rajasztan szövetségi államának központja, mely Agrától, vagyis a Taj Mahal városától mintegy 200 km-re délnyugatra helyezkedik el. Kereskedelmi, kulturális szempontból is jelentős szerepet tölt be, és népességét tekintve India 10. legnagyobb városa. A várost 1727-ben alapította II. Dzsai Szingh maharadzsa, aki az Amber erődből székhelyét is áthelyezte. Az uralkodó a város falait rózsaszínűre festette, mert az asztrológusai azt jósolták, hogy ez a szín meghozza az uralkodó szerencséjét.

Az épületek azóta az óvárost jelölik, és azóta is mindig rózsaszínűre festik az épületeket, amelyek jellegzetessé teszik, és az egyik legnépszerűbb turista célpont a város. Csodálatos, részletgazdag épületeket találhatunk itt, a leghíresebb közülük a Hawa Mahal, vagyis a Szelek Palotája. Ezt az épületet, melynek utca frontja káprázatos, 1799-ben építtette Sawai Pratap Szingh a háremhölgyeinek. Ők nem hagyhatták el az épületet, csak a falak mögül leselkedhettek a város forgatagát figyelve. Az apró réseken keresztül ők kiláthattak ugyan, de a város lakói elől rejtve maradhattak.

Jaipus az aranyháromszög részeként a szőnyegkészítés, az ékszerkészítés, a textilgyártás, a bőripar, a papírgyártás, a fémipar és a vegyipar mellett vasúti- és közúti csomópontként is fontos központ. Aki az indiai körülményekkel tisztában van, látja ennek jelentőségét is. Nézzünk még pár látványosságot, melyet feltétlenül nézzünk meg, ha eljutunk ebbe a városba:

A City Palace, vagyis a Városi palotakomplexum a 18. század eleje óta Dzsaipur uralkodóinak a rezidenciája volt. A terjedelmes épület a rádzspút és a mogul építészet egyvelege. A komplexum legészakibb része a Chandra Mahal, vagyis a Hold palota. A hét emeletes palotát 1727-34 között emelték és máig ez a maharadzsák és egykori uralkodók rezidenciája. Ma az első két emelet múzeumnak ad otthont, de maga az épület is meséla történelemről.

Jantar Mantar a maharadzsa kérésére épült obszervatórium, mely már korábban egy másik helyszínen szintén elkészítésre került, de ez pontosabb, mint a korábbi. A világörökség részévé választották.

A Jal Mahal (Dzsál Máhál) palota a Man Sagar tó közepén áll. Sawai Pratap Szingh építtette 1799-ben, uralkodói vadászatok céljából építették, de sajnos ma nem látogatható, és elhanyagolt állapotban van, de kívülről mindenképp érdemes megtekinteni. A száraz évszakban kiszárad a tó és egy szép füves mező terül el körülötte. Jaipurtól 6,5 km-re, az Amber felé vezető út mellett található.

Amber 11 km-re található Jaipur városától és a hegy ormán koronaként elterülő erődpalota teszi igazán híressé. Az erődként és palotaként is használt épületet  a 16. században kezdték építeni a 11. századból fennmaradt erőd maradványain. Az erődpalotává való átalakítás I. Dzsai Szing nevéhez fűződik, és az ekkor hozzáépített épületek adják a palota központi részét. Ma a kultúrális örökség része, ahonnan ráláthatunk a Mávatha-tóra és a hegy lábánál elterülő történelmi óvárosra, amely az ámbéri uralkodók székhelye volt, mielőtt az erődbe költöztek. Az erődben található a Sís Mahal, a tükörcsarnok, ahol a falakat csodaszép tükrökből kirakott minták borítják, a nyilvános meghallgatás csarnoka és pompásan karbantartott kertekben is sétálhatunk.

Jaipur

jaipur-1
jaipur-2
jaipur-5
jaipur-3
jaipur-4
jantarmantar

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár