Rodoszi kolosszus – Görögország

A rodoszi kolosszus Héliosz isten óriási méretű szobra volt Rodosz városában. Az ókori világ hét csodája közül hatodikként tartották számon. A szobor ókori források szerint 70 könyök magas volt, azaz semmiképp sem magasabb 33-35 méternél. Zeusz legkisebb fia volt Héliosz. Azért őt örökítették meg, mert a monda szerint miután Zeusz főisten felosztotta a világot gyermekei között, Héliosz nem kapott semmit. Kárpótlásul azt kérte apjától, hogy adja neki Rodosz szigetét, amelynek neve rózsát jelent. Így a rodoszi nép Hélioszhoz imádkozott.

Kr. e. 308-ban Rodosz egy birodalom fővárosa és fontos kereskedelmi központ volt. Elsősorban I. Ptolemaiosz fáraóval állt szövetségben. Kr. e. 305-ben Démétriosz, Phürégia és Lükia királya hadba vonult Egyiptom ellen. A makedón birodalom nem nézte jó szemmel ezt a szövetséget, és kérte Rodosz polgárait, hogy álljanak az ő oldalukra. A rodoszi elutasítást követően a makedónok Démetriosz irányítása alatt ostrom alá vették a várost, amely főleg erős falainak köszönhetően ellenállt az ostromnak.

Démetriosz – látva, hogy a hagyományos módon nem járhat sikerrel – egy hatalmas gépezetet épített. A szerkezet a városok romba döntője, vagyis a Helepolisz elnevezést kapta. Ez a romboló monstrum 44 méter magas volt, és kilenc fakeréken gördült. A feljegyzések szerint 430 ember vontatta a szerkezetet a város alá, amelynek belsejében olyan katapultok voltak elhelyezve, amelyek óriási sziklatömböket tudtak eljuttatni a falakon túlra. Az óriási szerkezet első bevetésén teljes sikert aratott. A rodoszi polgárok városuk istenéhez, Hélioszhoz imádkoztak segítségért és a várfal elé egy mély gödröt ástak, amelyet faágakkal és földdel álcáztak. Másnap reggel a katonák közelebb tolták a falhoz Helepoliszt, amelynek első kerekei megbillentek, és a szerkezet mozdíthatatlanná vált. Ezen felül elzárta azt a nyílást, amelyet az előző nap sikerült a város falába ütni. Ezt követően Démétriosz feladta az ostromot.

Városuk megmenekülését imáik meghallgatásának vélték és az ostromgép maradványaiból felépítették a kolosszust. A szobor építése i. e. 302-ben kezdődött. Az építőmester, Kharész egy vasszerkezetet készített, amelyet agyaggal vontak be. A belső szerkezet kialakítása után a művet egy földhányással vették körbe, hogy a félig kész szoborra ráhelyezhessék a bronzból készült fémlapokat. A szobor belsejét kövekkel tömték meg, hogy ellenálljon az időjárás viszontagságainak. A szobrot eredetileg 18 méteresre tervezték, de végül 36 méteresre építették meg.

A szobor építésénél – a feljegyzésekből tudjuk – 15 tonna bronzot és 9 tonna vasat használtak fel. Maga a szobor 33-35 méter magas volt, és egy 15 méteres talapzaton állt. Így magassága (talapzattal) körülbelül akkora lehetett, mint a New York-i Szabadság-szobor talapzat nélkül.

Állítólag a város tenger felőli bejáratánál állt, az egyik lábával az egyik parton, a másikkal a másikon. Ezt később megcáfolták, mivel így az építés idejére le kellett volna zárni a kikötőt, és mivel igen fontos kikötő volt, a város ezt nem engedhette volna meg. Néhány feljegyzés szerint mikor összedőlt, házakra zuhant, így valószínűleg egy dombtetőn állhatott.  Ezután terjedt el az a tévhit, hogy a kikötő fölött állt.

kolosszus_1
kolosszus_4
kolosszus_2
kolosszus_3

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár