Úsztál már delfinekkel?

Az első és legfontosabb, hogy delfinparkokban is szoktak meghirdetni úszást – ezeknek a parkoknak egy része sajnos nem úgy tartja az állatokat, ahogyan azt kellene, ezért inkább olyan helyet válasszunk, ahol a természetes környezetében úszkálhatunk a delfinekkel. Számos ilyen helyet lehet találni a Vörös-tengeren.

A delfinek 30-40 egyedből álló csoportokban élnek, melynek tagjai igen jól ismerik egymást. Vadászataik során jól összehangoltan ejtik el zsákmányukat. A delfin nagy frekvenciájú hangjai emberek számára ugyan nem érzékelhetők, de mégis nagy erejűek. Olyannyira, hogy a zsákmányállatokat olykor meg is bénítják, ezzel is megkönnyítve megszerzésüket.

Társas lények, szívesen játszanak az emberrel is, ezért a legkedveltebb állatok közé tartoznak. Ugyanakkor ragadozók, és egymás közti érintkezéseikből sem hiányzik az agresszió, sőt a gyilkosság. Ritkán fordul elő, hogy az embert is megtámadják. Ezért ne akarjunk egyedül úszkálni velük, inkább menjünk tapasztalt vezetőkkel.

A delfinek másodpercenként akár 800 irányított hangot is kibocsátanak a fejük elülső részén található képződményen keresztül. A hang frekvenciája az ultrahang-tartományba esik. A hangsugár az adott objektumról visszaverődik, amit egy, az alsó állkapocsi csontban lévő üregben fognak fel. Ennek a csontnak az alsó része továbbítja a jelzést a közép-, majd a belső fülhöz, ahonnan az agy hallóközpontjába jut az ingerület, és vizuális jelekké fordítódik. Így az állat a vízben lévő objektum távolságát, méretét és alakját meghatározza, sőt ezen felül a sebességét és irányát is megállapítja. Ez nemcsak a tájékozódását segíti elő, hanem ennek alkalmazásával vadászik is.” – Wikipédia

A delfineknek nagyon sok faját ismerjük. Méretük és testformájuk különbözik. A különböző fajoknak eltérő viselkedésük lehet, ezért is érdemes tapasztaltabbak segítségét kérni az együtt úszásoknál.

A delfinekkel való közös úszást terápiaként is alkalmazzák (Magyarországon is). A delfinek szonárjaikkal letapogatják az emberi testet és képesek érzékelni a nem megfelelően működő szervek rezgéseit. Kutatásokkal bizonyították, hogy az általuk kibocsátott szonárhullámok hatására a gerincvelő és az agy rezgése megváltozik, olyan kémiai anyagok szabadulnak fel, amelyek az egész idegrendszert stimulálják. A kezelések hatására olyan eredményeket lehet elérni, amelyekre a hagyományos terápiák és a gyógyszerek önmagukban nem képesek.

A Vörös-tengeren sok lehetőség van delfinekkel úszni a természetes környezetükben. Ne akadályozzon az, hogy nem vagy profi búvár, mert ez sem lehet akadály. Sokszor más programokat is ajánlanak, például óriás teknősökkel való közös úszás. Tehát irány a Vörös-tenger és a delfinek!

delfinekkeluszni1
delfinekkeluszni6
delfinekkeluszni2
delfinekkeluszni3
delfinekkeluszni4
delfinekkeluszni5

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár