Két kontinens között – Isztambul

Isztambul talán ismerős lehet számunkra a történelemkönyvekből, ha azt mondom, hogy Konstantinápoly vagy Bizánc. Szóval Törökország 1923-ig fővárosa (hisz ma Ankara a főváros), mely egyben a kulturális és gazdasági központ is, de jelenleg csak tartományi székhely. A város maga a Boszporusz és a Márvány-tenger mindkét oldalán helyezkedik el, ezért az európai és az ázsiai kontinens része is. Ebből fakadóan Európa legnépesebb városa is egyben. Bár csak a kisebbik városrész esik Európára, mégis inkább európai városként tekintenek rá a helyiek.

A város különleges földrajzi elhelyezkedése, római kori, bizánci és oszmán építészeti emlékei és a múzeumok, paloták műkincseinek széles skálája a turisták kedvelt úti céljává teszi. A várost eredetileg Büzantion néven görögök alapították ie. 667-ben,de később római uralom alá került és új Rómát akart kialakítani a város átépítési munkálataival Nagy Konstantin császár. Ekkor kapta a Konstantinápoly elnevezést, és csak 1453-ban szállták meg a törökök. A köztársaság kikiáltásakor veszítette el fővárosi címét a város, mert ekkor az állam áttette székhelyét Ankarába. Hivatalosan 1928-ban Atatürk rendeletben adta a városnak az „Istanbul” nevet.

Isztambul ma Törökország kulturális és gazdasági életének a központja, mely 2010-ben Európa kulturális fővárosa volt, Pécs mellett. Isztambul lakossága sok nemzetiségből tevődik össze, és vallás szempontjából sincs egység. A történelem során betelepült és itt ragadt görögök és olaszok az 1950-es években a zavargások és a kereskedelmi előjogok megnyirbálása miatt részben elvándoroltak, de az örmények, a zsidók és a szírek egyre nagyobb számban vannak jelen.

Isztambulban számos múzeum található, ezek egy része műemlék is egyben, mint például a Topkapi Palota, a Yildiz Palota és a Dolmabache palota. A legtöbb múzeumot Atatürk uralkodása alatt hozták létre. A Dolmabache palotában található az a szoba, ahova a köztársaság kikiáltása után költözött, és ahol meghalt.

Érdemes meglátogatni a Hagia Sophia székesegyházat, vagy Ahmed szultán mecsetét, mely Kék mecset néven ismert. A mecset alaprajza szabálytalan, mivel az építkezéskor a helyszín adottságait és már meglévő építményeit is figyelembe kellett venni. A fő homlokzat a hippodromra néz. A mecset belsejének egy részét 20 000 kézzel készített izniki csempe borítja, ötven különböző motívummal. Egyes csempék tradicionális, mások virág-, gyümölcs- és ciprusmotívumokkal díszítettek, fantasztikus látványt alakítva. A Hagia Sophia belső díszítésének gazdagsága éles ellentétben áll külső dísztelenségével, amivel azt akarták kifejezni, hogy a tökéletesség belülről fakad. A Hagia Sophia 1985 óta az UNESCO Világörökség része.

 A Gülhane-park és a Taksim téren lévő Atatürk Kultúrális Központ is kellemes program. Isztambul egyik leglátványosabb és legkedveltebb nevezetessége a Yerebatan Ciszterna, más néven az Elsüllyedt Palota. Az ősi város alatt számos, az ó- és középkor fordulójáról fennmaradt földalatti víztározó található, melyek közül ez az egyik legjobb állapotban fennmaradt ciszterna. A földalatti terem – melyet 336 darab 8 méternél is magasabb márványoszlop tart –80 ezer m3 vizet képes befogadni. Az oszlopfők ión és korinthoszi stílusúak, két oszlop lábazata pedig egy-egy Meduszát ábrázoló kőfejből lett kialakítva, melyek elfordítva, illetve fejjel lefelé lettek beállítva az oszlopok alá.

Magyar állampolgárok 2014. februárjától útlevéllel, de vízummentesen léphetnek be és tartózkodhatnak Törökország területén, egy belépéssel legfeljebb 90 nap tölthető el Törökországban. Fontos, hogy útlevelünknek a belépés napján legalább 150 napnál hosszabb ideig kell érvényesnek lennie, ellenkező esetben a török hatóságok visszafordítják a beutazót.

istanbul-2
istanbul-9
istanbul-1
istanbul-6
istanbul-3
istanbul-4
istanbul-11
istanbul-7
istanbul-10
istanbul-8

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár