Monaco, az álomvilág

A Monacoi Hercegség egy önálló és független városállam, mert szinte csak Monaco városából áll. Csak Franciaországgal határos, a Földközi-tenger partján található. Monaco a világ legsűrűbben lakott országa Makaó után és a második legkisebb ország Vatikán után, ugyanis területe alig éri el a 2km²-t. A Grimaldi-ház uralkodik a hercegségben 1292 óta, a jelenlegi uralkodó II. Albert.

Igen népszerű az ország, mely nem csak a pazar természeti adottságainak és klímájának köszönhető, hanem az adóparadicsomi tulajdonságának is. A monacóiaknak ugyanis nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, és az ide bejegyzett cégeknek sem.

Monaco az örök tavasz országa: télen nincs hideg, és nyáron is kellemes a hőmérséklet. Monacót a gazdagoknak találták ki: ez a monacói lakosokra, és az idelátogató turistákra is vonatkozik, ugyanis a hotelek elképesztően drágák. Érdemes inkább a Cote d’Azur másik városában megszállni, mert például Nizzából a 100-as busszal mindössze 1,5 EUR-ért egy gyönyörű úton ide lehet jutni egy megfizethető szálláshelyről. Persze hajóval is érkezhetünk, egyből a luxust sugárzó panoráma megcsodálásával kezdve ittlétünket.

A fényűzés és a csillogás az egész országot áthatja: vadonatúj luxusautók cikáznak, ránézésre is gazdag emberek élnek itt, és az egész atmoszféra, a patinás épületek is a jólétet juttatják a turisták eszébe. Ez a különleges légkör és a makulátlan tisztaság azonnal magával ragad mindenkit. Persze Monacó a kaszinók városa, akár a szerencsénket is kipróbálhatjuk itt, hisz a turisták legtöbbjének is ez a célja. Ezért a mólót is ki kellett bővítenie a városnak 2001-ben. A kikötőben a multimilliomosok luxusjachjait, vitorlásait csodálhatjuk meg, ami kihagyhatatlan élmény, ennyi szuper vizijármű egyben szinte sehol sem látható.

Az ország paradicsomi állapotai miatt az őslakos monacóiak kisebbségben vannak saját  országukban. A legnagyobb népcsoportot a franciák adják, majd szinte minden náció fellelhető itt. Hisz aki lakást tud itt venni magának, az már biztosan gazdagnak tekinthető személyiség. Az ország hivatalos nyelve a francia, de az olasz vagy az angol tudásúak biztosan elboldogulnak.

Az 1875-ben épült neoromán katedrális több korábbi monacói herceg sírjának ad otthont. A mindenkori herceg és családja a Hercegi Palotában él, mely saját kápolnával főudvarral, tornyokkal rendelkező komplexum. Eredetileg erődítménynek építették, mára azonban inkább az onnan nyíló csodás kilátás miatt érdemes odalátogatnunk és a látványos őrségváltást is megnézhetjük itt. A grandiózus belsőt is megtekinthetjük belépőjegy ellenében.

Az Óceánográfiai Múzeum 1910-től 1921-ig épült, Albert herceg alapította a többszintes, mintegy 4000 halfajt bemutató akváriumokat, csontvázakat, búvárfelszereléseket és az óceánok világát bemutató kiállítások helyszínéül szolgáló múzeumot, melyet Jacques-Yves Cousteau igazgatott 1957-1988 között.

A városban Hajózási Múzeum is található, de érdekességképpen megtekinthetjük a Monacói Herceg Autómúzeumát is, noha már az utcákon is elképesztő autókkal találkozhatunk, de érhetnek még meglepetések.

casino-10
cathedral-1
monaco-2
monaco-5
monaco-7
monaco-8
mpnaco-3
monaco-4
monaco-9
monaco-6

 

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár