A csodálatos Prága

Az I. világháborúban Csehország még az Osztrák-Magyar Monarchia részeként lépett be a harcba, és csak 1918 októberében alakult meg a Cseh Köztársaság, melynek fővárosa Prága lett. A II. világháborúban 1938-ban a németek megszállták Prágát és a zsidók folyamatos kitelepítések áldozatai lettek. A Vörös Hadsereg felszabadító műveletei utolsóként jutottak Prágába, de szerencsére a város szinte sértetlen állapotban maradt, komolyabb bombázás nem érte. A város történelmi emlékei, régi negyedei a kormány intenzív rekonstrukciós folyamatai során megújultak, így ma Prága a turisták egyik legnépszerűbb célpontként tekintenek rá.

Történelméből fakadóan Prága építészeti, kulturális, vallási emlékek, látnivalók sokaságát vonultatja fel. A város különböző negyedei hangulatban és történelmi háttérben is jelentősen eltérnek, ezért érdemes mindegyiket külön-külön felkeresni. Prága történelmi belvárosát 1992-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánította.

Az Óváros kereskedelmi központként már a X. században létezett. A kereskedők sorra itt telepedtek le és a királyi udvar is itt található már ekkor, és városfallal vették körül, majd a király városi rangra is emelte. A mai napig kiemelkedő a jelentősége a város többi részével szemben.

A Josefov negyed mai nevén a zsidóváros – amely az Óvároshoz kapcsolódik – II. József császárról kapta nevét, hogy ezzel is tisztelegjenek a liberális szellemisége és toleranciája előtt. Sok emléket őriznek az itt sorakozó falak: a Maisel-zsinagóga mellett a Régi-új-, , a Magas-, a Pinkász-, a Spanyol-, és a Klausz-zsinagóga is itt található, és a zsidó Tanácsháza épülete is érdekes. Ebben a negyedben találhatjuk még az Iparművészeti Múzeumot és a Szent-Ágnes kolostort is.

A Hradzsin-negyedbe a barokk kapun átsétálva juthatunk. Itt található a Kolozsvári testvérek egyetlen fennmaradt szobra, a Sárkányölő Szent György szobor. A várnegyedet sok palota és templom népesíti be, itt található a  Szent Rókus-templom, Strahovi Kolostor, Loretói Szűz Mária-templom, Černín-palota, Hradzsin tér, Érseki palota, Schwarzenberg-palota, a Sarm-palota, a Toscanai Palota, amelyben a Külügyminisztérium működik, Martinic-palota, Sternberg-palota a Nemzeti Galériával, a Hradzsi, vagyis maga a vár, amely mellett a Szent-Vitus székesegyházat és a Királyi Palotát is megtalálhatjuk. A Szent György bazilika és kolostor szintén a várnegyedben található az Arany utcácskával és a Daliborka toronnyal egyetemben. Szóval igazi kis városnéző túrát tehetünk ezek között a történelmi nevezetességek között.

Az Újváros negyedet 1348-ban alapította IV. Károly. Központja a Vencel tér, amely több kiemelkedő történelmi esemény színteréül szolgált, és déli oldalán a palotaszerű épületegyüttes a Nemzeti Múzeum.  Itt találhatjuk még a Nemzeti Színházat, az újvárosi városházát és a Reprezentációs házat. Furcsa épülettömb a Moldva partján található üvegpalota, melyet Frank Gehry tervezte. Vaclav Havel egykori lakhelye is ebben a negyedben található.

Az Óvárossal szemben de a Moldva túlpartján található a Kisoldal nevet viselő negyed, ahová a Károly hídon át vezet az út. A negyed zegzugos utcái a középkori útvonalak szerint helyezkednek el és a XVIII. századi barokk épületek változatlanul megőrzött remekművekként ácsorognak a turistaforgatagban. Ebben a városrészben találhatjuk meg az egyik Szent Miklós-templomot, a Szent Tamás-templomot, a Wallenstein-palotát és a Lichtenstein-palotát. A Lőrinc-hegyre siklóval felmehetünk, itt megtekinthetjük a Csillagvizsgálót, az Éhség-falat és még egy kilátóból is megcsodálhatjuk a várost.

praga-3
praga-1
praga-2
praga5
praga-6
praga-7
praga8

Hozzászólások

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár