Zakynthos – a földi paradicsom

Zakynthos Görögország nyugati részén lévő Jón-szigetek harmadik legnagyobb szigete Korfu után, mely méltán népszerű a magyar turisták körében, mivel még repülőjáratunk is van oda közvetlenül. A fiataloknak és a családoknak is tartalmas, izgalmas, napfényes kikapcsolódást kínál. A szigetnek sok homokos partja, és több, Európában egyedülálló, a kontinens legszebbjei közé tartozó természeti látványossága. Ugyanakkor, ha valakit kifejezetten érdekelnek a más görög szigetekre jellemző régi építészeti, történelmi emlékek és épületek, annak tudnia kell, hogy Zakynthos ezekben hiányt szenved. Részben a katasztrofális, Richter-skála szerinti 7,3-as, a sziget épületeinek teljes pusztulását hozó 1953-as földrengés következtében. 1953 után 2006-ban is földrengés sújtotta a szigetet, ezúttal 5,9-es erősségű, majd néhány hónappal a 2006-os földrengések után erdőtűz pusztított itt.

Az 1953-as földrengést követően, velencei stílusban, árkádokkal, terekkel, szűk utcácskákkal és apró palazzókkal újjáépült Zakynthos dombok között, forgalmas helyen fekszik. Helyreállított főterét, a Plateia Solomout az 1857-ben elhunyt költőről, Dionisziosz Szolomoszról nevezték el, ő írta a görög himnusz szövegét.

A tér sarkán álló bájos XV. századi Aghios Nikolaos-templom azon kevés épületek egyike, amelyeket a földrengést követően helyre lehetett állítani. A megsérült templomokból kimentett XV.-XIX. századi ikonok a téren található művészeti múzeumban tekinthetők meg.

Zakynthos forgalmas kikötőváros. A kikötőben kávézók, tavernák és ajándékboltok sorakoznak. A kompállomás túloldalán áll a lenyűgözően szép, újjáépített Szent Dionüsziosz-templom, amely a sziget védőszentjéről kapta a nevét. Érdemes az esti kivilágításban is megnézni. Csillárokkal megvilágított belső tere kék-fehér színekben játszik, és színpompás freskók borítják.

A Zakynthos-sziget északnyugati részén található Navagio-öböl (jelentése: hajótörés) Görögország, és talán a világ egyik legszebb öble, ezért is emeltük ki a fő képpé ehhez a cikkhez. Festői szépsége, sziklái, zöld növényzete, fehér apró kavicsai és a gyönyörű színű tengervíz mellett híres a Panagiotis nevű hajó roncsáról. A Panagiotis 1937-ben Skóciában épített hajó, melyet idősebb korában csempészhajónak használtak, 1980-ban futott itt zátonyra a viharos szélben, a Görög Haditengerészet elől menekülve, miközben a legénység éppen cigarettát csempészett Törökországból. A legénység, a hatóságok elől menekülve, a hajót hátrahagyta, a helyiek pedig kiszolgálták magukat a hajó cigaretta- és whiskyszállítmányából, így 1980 után 4 évig a szigeten nem is lehetett “hivatalos” cigarettát kapni, a hajó szállítmánya bőven ellátott mindenkit. Az öböl csak hajóval érhető el, de ha szerencsénk van, útközben delfineket is láthatunk! A legszebb fotózási helyszínhez kövessük a táblákat az Agios Gergio Kremnao kolostorhoz, majd onnan menjünk a kilátóhoz.

 

zak
Zakynthos
Zakynthos

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információ

Azért használunk HTTP-sütiket (cookie) oldalainkon, hogy a legjobb felhasználói élményt tudjuk Neked nyújtani. Ha folytatod a weboldal használatát, anélkül, hogy letiltanád a böngésződben a sütik használatát vagy a "Rendben" gombra kattintasz, beleegyezel a sütik használatába.

Bezár